Kézműves hamburgerező, 3x kelesztett házi bucival,
kétszer darált marhahús pogácsával, saját szósszal és óriási odaadással!
Így készítjük el W. BRGR-einket

  

WESTY Király Burger,
Győr, Király utca

A WESTY BRGR sikerét és eredményességét látva, úgy gondoltuk, hogy a vendégek által ismert és elismert kínálatunkat és WESTY íz világot, amit „a mi kis Burgerezőnk” képvisel, kényelmesebb és szélesebb formában is szeretnénk biztosítani vendégeinknek.

Így 2017 decemberében megnyitottuk a nagytestvért, a WESTY Király BRGR-t, Győr belvárosában, a KIRÁLY utcában.

A belváros szívében a kistestvértől csak pár perc sétára nyitott a WESTY ízeken és a már megszokott WESTY minőségen alapuló, de több új, és izgalmas ötletet is tartalmazó Burgerezőnk.

A vendégtér és az ülő férőhelyek számának növelése, bővítése mellett, nagyobb Pult és mosdó helységekkel bővült az étterem. Természetesen figyeltünk a fiatalos és barátságos stílust képviselő berendezésre és dekorációra is.

classic burgerek

csajos 100G

csajos-feher

pasis 200G

pasis-brgr-feher

piedone 500G

piedone-brgr-feher

1. PONTIAC HAMBURGER GTO

Házi buci / Westy húspogácsa / pirított hagyma / paradicsom / uborka / jégsaláta / Hajó Séf titkos Westy szósz
1.590 Ft / 2.190 Ft / 4.950 Ft

3. FORD DUPLA MUSTANG

Sajtburger dupla hússal / dupla sajttal
2.590 Ft / 3.590 Ft / 6.890 Ft

5. SHELBY JALAPEÑO COBRA

Sajtburger / házi jalapeño szósz / bacon chips / pirított hagyma
2.190 Ft / 2.950 Ft / 6.250 Ft

7. CADILLAC CHICKEN ELDORADO

FELTÖLTÉS ALATT
2.190 Ft / 2.890 Ft / 6.590 Ft

9. FORD NEW T-MODELL

Baconbe zárt cheddaros húspogácsa / jégsaláta / paradicsom / uborka / pirított hagyma / Westy szósz
2.290 Ft / 2.990 Ft / ........... /

11. GMC SAJTOS PÁRMAI YUKON

Házi buci / cheddaros húspogácsa / zöldfűszeres krémsajt / pirított sajtos pármai sonka / jégsaláta / rukkola / paradicsom / pirított hagyma / Westy szósz
2.290 Ft / 2.990 Ft / ...../

15. FORD JACK D EXPLORER

Baconbe zárt cheddaros, zöldfűszeres krémsajtos húspogácsa / ruccola / paradicsom / pirított hagyma / választható szósz
2.490 Ft / 3.190 Ft / ........... /

19. GMC ONION-RING SIERRA

Sajtburger / rántott hagymakarika / bacon chips / Westy szósz
2.090 Ft / 2.790 Ft / 6.390 Ft

21. CHRYSLER JALAPENO VOYAGER

FELTÖTÉS ALATT
2.890 Ft / 3.690 Ft

2. DODGE SAJTBURGER CHARGER

Hamburger extra cheddar sajttal
1.810 Ft / 2.310 Ft / 5.390 Ft

4. CHEVY BBQ CAMARO

Sajtburger / extra kézműves BBQ szósszal / bacon chips / pirított hagyma
1.950 Ft / 2.590 Ft / 5.850 Ft

8. DODGE JACK D VIPER

Sajtburger + extra roppanós bacon/ / pirított hagyma / Jack Daniel’s szósz / kéksajt
2.190 Ft / 2.950 Ft / 6.250 Ft

10. WESTY BURGER (SHELBY 500)

Sajtburger + ropogós bacon / tükörtojás / pirított hagyma / HajóSéf titkos Westy szósza!
2.090 Ft / 2.790 Ft / 6.390 Ft

12. LINCOLN ALOHA NAVIGATOR

Cheddaros húspogácsa / jégsaláta / rukkola / grill ananász / pirított pármai sonka / lyoni hagyma / mozzarella / JACK D szósz
2.490 Ft / 3.190 Ft / 6.890Ft

14. CHRYSLER BBQ CROSSFIRE

Szarvasgombás sajttal és zöldségekkel töltött baconkalodában sült burger
2.190 Ft / 2.690 Ft / ........... /

17. JEEP BBQ RENEGADE

Médiumra sütött sajtos húspogácsa / jégsaláta / paradicsom / uborka / bacon chips / pirított hagyma / BBQ szósz
2.190 Ft / 2.990 Ft / ........... /

18. CADILLAC CHICKEN ESCELADE

FELTÖLTÉS ALATT
2.190 Ft / 2.890 Ft / 6.590 Ft /

22. SALEN S7 TWIN TURBO

Baconbe zárt cheddaros húspogácsa / jégsaláta / amerikai saláta / paradicsom / pirított hagyma / BBQ szósz
2.290 Ft / 2.990 Ft / ........... /

9, 14, 15, 22

special burgerek

Kézműves hamburger! Házi készítésű szósz! 3x kelesztett buci!

csajos 100G

csajos-feher

pasis 200G

pasis-brgr-feher

piedone 500G

piedone-brgr-feher

6. CHEVROLET CHICKEN CORVETTE

Házi buci / pácolt csirkemell / grillezett mozzarella / Westy szósz / pirított hagyma + 4 féle zöldség                 
2.190 Ft / 2.890 Ft / 6.590 Ft

16. DODGE PULLED PORK CHALLENGER

8 órán át sütött malachús / jégsaláta / paradicsom / uborka / bacon chips / coleslaw / grillezett gouda sajt / BBQ szósz
2.790 Ft / 3.590 Ft / ........... /

20. CHEVROLET BRISKET CAVALIER

Marhaszegy / cheddar sajt / jégsaláta / coleslaw / paradicsom / uborka / bacon chips / pirított hagyma / BBQ szósz
2.890 Ft / 3.690 Ft / ........... /
westybrgr_ikon_150x150_salmon

23. LINGENF’ELTER’

Vörös lazac/ baby spenót levél/ gorgonzolás sajtmártás/ zeller SALSA guacamole/ karamelizált BBQ hagyma
3.790 / 4.590 Ft / ........... /

7. CADILLAC CHICKEN ELDORADO

Tacos csirkemell / jégsaláta / amerikai saláta / zöldfűszeres krémsajt / paradicsom / bacon chips / lyoni hagyma / Westy szósz
2.190 Ft / 2.890 Ft / 6.590 Ft

18. CADILLAC CHICKEN ESCALADE

Pankó morzsában sült csirkemell / jégsaláta / paradicsom / grillezett gouda sajt / pirított hagyma / Westy szósz                    
2.190 Ft / 2.890 Ft / 6.590 Ft

21. CHRYSLER JALAPEÑO VOYAGER

Marhaszegy / cheddar sajt / jégsaláta / paradicsom / bacon chips / pirított hagyma / Jalapeño szósz                                     
2.890 Ft / 3.690 Ft / ........... /
westybrgr_ikon_150x150_lamb

24. BUICK Roadmaster​

Fűszeres bárányhús / baby céklalevél / grillezett füstölt mozzarella / paradicsom / angol öntet / bacon jam/ karamelizát BBQ hagyma / pármai sonka chips
........... / 3.990 Ft / ........... /​

teljes kiőrlésű burgerek

csajos 100G

csajos-feher

pasis 200G

pasis-brgr-feher

1. PONTIAC HAMBURGER GTO

Házi buci / Westy húspogácsa / pirított hagyma / paradicsom / uborka / jégsaláta / Hajó Séf titkos Westy szósz
1. 590 Ft / 2.190 Ft / 4. 950 Ft

3. FORD DUPLA MUSTANG

Sajtburger dupla hússal / dupla sajttal
2.590 Ft / 3.590 Ft / 6.890 Ft

5. SHELBY JALAPEÑO COBRA

Sajtburger / házi jalapeño szósz / bacon chips / pirított hagyma
2.190 Ft / 2.950 Ft / 6.250 Ft

7. CADILLAC CHICKEN ELDORADO

FELTÖLTÉS ALATT
2.190 Ft / 2.890 Ft / 6.590 Ft

9. FORD NEW T-MODELL

Baconbe zárt cheddaros húspogácsa / jégsaláta / paradicsom / uborka / pirított hagyma / Westy szósz
2.290 Ft / 2.990 Ft / ........... /

11. GMC SAJTOS PÁRMAI YUKON

Házi buci / cheddaros húspogácsa / zöldfűszeres krémsajt / pirított sajtos pármai sonka / jégsaláta / rukkola / paradicsom / pirított hagyma / Westy szósz
2.290 Ft / 2.990 Ft

19. GMC ONION-RING SIERRA

Sajtburger / rántott hagymakarika / bacon chips / Westy szósz
2.090 Ft / 2.790 Ft / 6.390 Ft

2. DODGE SAJTBURGER CHARGER

Hamburger extra cheddar sajttal
1.810 Ft / 2.310 Ft / 5.390 Ft

4. CHEVY BBQ CAMARO

Sajtburger / extra kézműves BBQ szósszal / bacon chips / pirított hagyma
1.950 Ft / 2.590 Ft / 5.850 Ft

6. CHEVROLETT CHICKEN CORVETTE

FELTÖLTÉS ALATT
2.190 Ft / 2.890 Ft / 6.590 Ft

8. DODGE JACK D VIPER

Sajtburger + extra roppanós bacon/ / pirított hagyma / Jack Daniel’s szósz / kéksajt
2.190 Ft / 2.950 Ft / 6.250 Ft

10. WESTY BURGER (SHELBY 500)

Sajtburger + ropogós bacon / tükörtojás / pirított hagyma / HajóSéf titkos Westy szósza!
2.090 Ft / 2.790 Ft / 6.390 Ft

9, 14, 15, 22

glutén mentes burgerek

csajos 100G

csajos-feher

pasis 200G

pasis-brgr-feher

1. PONTIAC HAMBURGER GTO

Házi buci / Westy húspogácsa / pirított hagyma / paradicsom / uborka / jégsaláta / Hajó Séf titkos Westy szósz
1.590 Ft / 2.190 Ft / 4.950 Ft

3. WESTY BURGER (SHELBY 500)

Gm buci / bbq szósz / jégsaláta / húspogácsa / violife sajt / paradicsom / uborka / bacon / tükörtojás
2.090 Ft / 2.790 Ft / 6.390 Ft

5.CHEVROLET CHICKEN CORVETTE

FELTÖLTÉS ALATT
2.190 Ft / 2.890 Ft / 6.590 Ft

2. DODGE SAJTBURGER CHARGER

Hamburger extra cheddar sajttal
1. 810 Ft / 2.310 Ft / 5.390 Ft

4. CHEVY BBQ CAMARO

Sajtburger / extra kézműves BBQ szósszal / bacon chips / pirított hagyma
1.950 Ft / 2.590 Ft / 5.850 Ft

6. LINCOLN ALOHA NAVIGATOR

Cheddaros húspogácsa / jégsaláta / rukkola / grill ananász / pirított pármai sonka / lyoni hagyma / mozzarella / JACK D szósz
2.490 Ft / 3.190 Ft / 6.890 Ft

9, 14, 15, 22

Westy Sétáló Box

Taco morzsás csirke box

tacos csirke, hasábburgonya, bacon morzsa, zeller salsa, lyoni hagyma, gorgonzola mártás
1.790,- Ft

Natúr csirkés box

natúr csirke, bacon jam, hasábburgonya, zeller salsa, lyoni hagyma, cheddar sajtszósz, bacon morzsa
1.790,- Ft

Csirkecomb-filés box

csirkecombfilé, hasábburgonya, bacon jam, zeller salsa, bacon morzsa, BBQ szósz, lyoni hagyma
1.790,- Ft

Pulled porkos box

pulled pork, hasábburgonya, bacon morzsa, zeller salsa, lyoni hagyma, BBQ szósz, bacon jam
1.790,- Ft

Pankó morzsás csirke boksz

(pankós csirke, hasábburgonya, bacon morzsa, lyoni hagyma, zeller salsa, westy szósz)
1.790,- Ft

Boxaink édesburgonya-hasábbal is választhatóak:
Üdítővel a hasábburgonyás box-ok: 1.990,- Ft
Üdítővel az édesburgonya-hasábos box-ok: 2.390,- Ft
Választható üdítők: Coca-Cola, Cola Zero, Fanta, Sprite, Sprite Zero (0,5l)

westy cubano ciabatták

2 személyes

ASZALT PARADICSOMOS CIABATTA

Marhaszegy / cheddar sajt /marhahús szósz / paradicsom / csemege uborka / bacon chips / fűszervaj / pirított hagyma / dijoni mustár / jégsaláta / Édesburgonya chips
5.990,- Ft

NATÚR CIABATTA

Párolt csírkemell / cheddar sajt / marhahús szósz / WESTY szósz / paradicsom / csemege uborka / bacon chips / fűszervaj / pirított hagyma / dijoni mustár / jégsaláta / ruccola / Édesburgonya chips
5.190,- Ft

ZÖLDFŰSZERES CIABATTA

Malachús / cheddar sajtszósz / marhahús szósz /paradicsom / csemege uborka / bacon chips / fűszervaj / pirított hagyma / dijoni mustár / jégsaláta / Édesburgonya chips
5.290,- Ft

+ Édesburgonya hasáb

BBQ SZENDVICSEK

BBQ OLDALAS

BBQ sertés oldalas/ zeller szalsza/ jégsaláta/ cheddar sajtszósz/ bacon jam/ westy szósz/ cheddar sajt/ bbq karamellizált hagyma
3.390,- Ft

BBQ CSIRKÉS

BBQ csirkecombfilé/ zeller szalsza/ jégsaláta/ cheddar sajtszósz/ bacon jam/ westy szósz/ parmezán sajt/ bbq karamellizált hagyma
3.390,- Ft

BBQ HÁTSZÍNES

BBQ marha hátszín/ baconos paprika/ pirított erdei gombák/ jégsaláta/ cheddar sajtszósz, bacon jam/ westy szósz/ pannónia sajt/ bbq karamellizált hagyma
3.950,- Ft

BBQ TARJÁS

BBQ sertés tarja, baconos paprika, pirított erdei gombák, jégsaláta, chedar sajt szósz, bacon jam, westy szósz, pannónia, bbq karamellizált hagyma
3.390,- Ft

BBQ KACSA

BBQ kacsamell/ zeller szalsza/ jégsaláta/ cheddar sajtszósz/ bacon jam/ westy szósz/ diós bire sajt/ bbq karamellizált hagyma
3.950,- Ft

BBQ SZEGYES

BBQ marha szegy/ zeller szalsza/ jégsaláta/ cheddar sajtszósz/ bacon jam/ westy szósz/ cheddar sajt/ bbq karamellizált hagyma​
3.950,- Ft

MENÜK HÁZI BURGONYA CHIPSSEL VAGY BURGONYA HASÁBBAL

SÖRÖS MENÜ

Coleslaw amerikai saláta / házi burgonya chips vagy burgonya hasáb / csapolt Staropramen 0,3 l
1.150,- Ft

ÜDÍTŐS MENÜ

Coleslaw amerikai saláta / házi burgonya chips vagy burgonya hasáb / üdítő 0,5 l aktuális választékból
1.150,- Ft

CUKORMENTES LIMONÁDÉS MENÜ

Coleslaw amerikai saláta / házi burgonya chips vagy burgonya hasáb / Cukormentes Limonádé 0,5 l választott ízben
1.250,- Ft

LIMONÁDÉS MENÜ

Coleslaw amerikai saláta / házi burgonya chips vagy burgonya hasáb / Limonádé 0,5 l választott ízben
1.150,- Ft

MENÜK ÉDES HASÁB-BURGONYÁVAL

MENÜK ÉDES HASÁBBURGONYÁVAL

SÖRÖS MENÜ

Coleslaw amerikai saláta / édesburgonya hasáb / csapolt Staropramen 0,3 l
1.350,- Ft

ÜDÍTŐS MENÜ

Coleslaw amerikai saláta / édesburgonya hasáb / üdítő 0,5 l aktuális választékból
1.350,- Ft

CUKORMENTES LIMONÁDÉS MENÜ

Coleslaw amerikai saláta / édesburgonya hasáb / Cukormentes Limonádé 0,5 l választott ízben
1.450,- Ft

LIMONÁDÉS MENÜ

Coleslaw amerikai saláta / édesburgonya hasáb / Limonádé 0,5 l választott ízben
1.350,- Ft

EXTRA KÖRET VÁLASZTÉK:
Coleslaw amerikai saláta: 520 Ft, Burgonya chips: 550 Ft, Burgonya hasáb: 450 Ft, Édesburgonya hasáb: 790 Ft Rántott hagymakarika: 690 Ft.

desszertek

Az aktuális ajánlatunkról érdeklődjön kollégáinknál!

italok

Alkoholmentes italok

Wöslauer (savas, mentes)

savas, mentes 0,5 l
330,- Ft

Wöslauer Balance

0,5 l
330,- Ft

Wöslauer Eper Bors

0,5 l
399,- Ft

Wöslauer Mangó Maracuja

0,5 l
399,- Ft

Wöslauer Punk Grapefruit

0,5 l
399,- Ft

COCA-COLA TERMÉKEK

0,5 l
490,- Ft

COCA-COLA TERMÉKEK

0,33 l
360,- Ft

CAPPY GYÜMÖLCSLEVEK

0,33 l
390,- Ft

FUZE TEA

Citrom, barack 0,5 l
490,- Ft

BURN ENERGIAITAL

0,25 l
380,- Ft

Sörök & Co.

STAROPRAMEN

Csapolt 0,3 l
550,- Ft

STAROPRAMEN

Csapolt 0,5 l
750,- Ft

HOEGAARDEN

Csapolt 0,3 l
590,- Ft

HOEGAARDEN

Csapolt 0,5 l
950,- Ft

szolgáltatásaink

Élvezze a házi ízeket,
saját készítésű 3x kelesztett buci,
saját készítésű szósz!
Gluténmentes hamburgerek
csak nálunk!

Helyben

Elvitelre

Kinti – benti ülőhelyek

Házi buci

Marhahús – pogácsa

3 méretben

Saját szószok

Készpénz

Visa

MasterCard

OTP Szép kártya

K&H és MKB Szép kártya

Nyitva tartás / Cím:

Westy KIRÁLY brgr
Cím: 9021, Győr, Király utca 1.
+36 30 22 88 700

Hétfő – Csütörtök: 12:00 – 22:00
Péntek: 12:00 – 22:30
Szombat: 11:30 – 22:30
Vasárnap: 11:30 – 22:00

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Házhozszállításért kattints a www.brgr.westyburger.hu weboldalunkra!
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *